A Debrecenbe kéne menni gondolat többször megfogalmazódott bennem, miután megvettem az első országútimat, de mindig akadt valami más tennivalóm. Egyik nap találkoztam Norbival, aki az új fixijén tekert. Ő dobta fel a Debreceni biciklitúra ötletét.
Szombaton reggel 9 órakor a Decebal hídról indultam, csatlakoztam Norbihoz, majd a város végén három főre bővült a csapatunk. Csatlakozott Seba is, aki hegyikerékpárral vágott neki az útnak.
A határnál megtörtént a pénzváltás, ettünk egy csokit reggelire és beletekertünk a Magyar aszfaltba.
A norbi fixije nagyon jól gurult, simán bírta tartani a 30km/h tempót.
A hegyikerékpár lassúnak bizonyult a vékony kerekű bringáink melett.
A Peugeot is remekül működött, azt leszámítva, hogy az út végére kilazult az egyik hajtókar.
A legtöbb helyen jó minőségű aszfalton tekertünk, és a forgalom is elenyésző volt.
Egy rövid szakaszon még kerékpáros vontatásra is sor került, érdekes látvány volt, ahogyan egy fixis vontat egy montist.
Debrecenbe érkezés után kerestünk egy helyet, ahol volt wi-fi és Norbi szólt két Debreceni ismerősének, akik 20 perc múlva megérkeztek.
A lányok elkalauzoltak egy helyre, ahol óriás gyrost lehet kapni.
Az óriás gyrost a közeli kocsmában fogyasztottuk el, és kizárólag kólával nyomtattuk le.
Indulás előtt készítettünk egy csoportképet és nekivágtunk az útnak.
Nagyon jól haladtunk, de néha azért meg kelett állni, hogy bevárjuk a montis bajtársat is, mert neki jóval nehezebb volt a tekerés.
Néhány pihenő és nagyon sok kilóméter után a naplementével egyszerre megérkeztünk Nagyváradra.
Kellemes tekerés volt, egy élmény országútival túrázni.
Legközelebb én is megyek
Legközelebb én is megyek
+1
Gratula a montis komának, hogy elindult veletek az úton. ((Szerintem ez volt az év legunalmasabb útja.)) Gyertek máskor is ha kedvet kaptok—a sört fizetem.